Juhász Zoltán: A bírósági végrehajtás rendszere a hajléktalanná válás megelőzése szempontjából és az ombudsmani gyakorlat tükrében

A bírósági végrehajtás célja, hogy a jogot, az ennek megfelelő jogi szankciót a kötelezettel szemben kényszerrel is érvényre juttassa. Ez a szankció rendszerint a kötelezettség teljesítésére (a követelés kielégítésére), kivételesen a későbbi teljesítés biztosítására irányul (biztosítási intézkedés végrehajtása). Az eljárásban általában vagyoni kényszer, kivételesen személy elleni kényszer kerül alkalmazásra (Balogh et al., 2006, Németh - Vida, 2004).

Az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX.10.) AB határozatában kifejtette, hogy a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése - akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik.

Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a bírósági végrehajtás rendszere önmaga generáljon olyan diszfunkcionális folyamatokat, melyek elősegítik a hajléktalanná válást. A lakóingatlan árverési értékesítésének akkor is csak végső esetben van helye, ha egyébként a bírósági végrehajtás jogszerűen indult.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban:Vht.) 1. §-a szerint: "A bíróságok és a jogvitát eldöntő más szervek határozatait, továbbá egyes okiratokon alapuló követeléseket bírósági végrehajtás útján, e törvény szerint kell végrehajtani."

A fentebb ismertetett gondolatmenetnek megfelelően szabályoz a Vht. 5. §-a, mely szerint a bírósági végrehajtássorán állami kényszerrel is el kell érni, hogy a pénzfizetésre, illetőleg az egyéb magatartásra kötelezett (az adós) teljesítse a kötelezettségét.

A bírósági végrehajtási eljárás jellegéből fakad az a tény, hogy a bírósági végrehajtás szabályozása során alapvetően a hitelező (végrehajtást kérő jogosult) érdekeit, illetve az adós méltányolható érdekeit, illetve alapvető jogainak védelmét kell szem előtt tartani. A gazdasági és társadalmi változások hatására az elmúlt években a hitelezővédelem kapott jelentős figyelmet. Ugyanakkor az adós érdekeinek gondos figyelembevételét indokolja mindenképen az a tény, hogy a végrehajtási eljárás nem kontradiktórius eljárás, és nem jellemzik olyan garanciális jellegű intézmények, formák, melyek a pert (Kapa, 2002).

A végrehajtást közvetlenül az önálló bírósági végrehajtók (főszabályként), és a megyei bírósági végrehajtók (igazságügyi követelések esetében) foganatosítják. Így az ő jogalkalmazói tevékenységüknek is meg kell felelnie az alkotmányosság és jogszerűség követelményeinek.

A Vht. 7. §-a előírja a végrehajtási kényszer arányos és fokozatos alkalmazását. Ezek szerint a bírósági végrehajtás során a pénzkövetelést elsősorban a pénzügyi intézménynél kezelt, az adós rendelkezése alatt álló összegből, illetőleg az adós munkabéréből kell behajtani. Ha előre látható, hogy a követelést a munkabérre, illetőleg a pénzügyi intézményeknél kezelt összegre vezetett végrehajtással nem lehet viszonylag rövidebb időn belül behajtani, az adós bármilyen lefoglalható vagyontárgya végrehajtás alá vonható. A lefoglalt ingatlant azonban csak akkor lehet értékesíteni, ha a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincsen teljesen fedezve, vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki. A Vht. keretei között a végrehajtást kérő rendelkezésétől függ, hogy az adós milyen jellegű vagyontárgyából kívánja követelésének végrehajtását. A bíróság a végrehajtási kényszer arányos, illetőleg fokozatos alkalmazása céljából a végrehajtást kérő rendelkezésétől az adós érdekében eltérhet. (Vht. 8. §).

Ezek a rendelkezések ugyan nem jelentenek kötelező sortartást, azonban olyan alapvető és rugalmasan kezelendő elvet fogalmaznak meg, amelyet a bírósági végrehajtóknak megfelelő mérlegeléssel kell alkalmazniuk a gyakorlatban.

Ez az elv a bírósági végrehajtókat nagy mérlegelési szabadsággal ruházza fel. Fontos mindez alkotmányossági szempontból is, hiszen az állami kényszer alkalmazásának szükségességéről/arányosságáról van szó tulajdonképpen, ami az állam, mint erőszakszervezet fellépését meghatározza, megfelelő keretek között tartja (megfelelő jogalkalmazói gyakorlat esetén).

Az ombudsman gyakorlata

Az országgyűlési biztosok számos esetben folytattak olyan vizsgálatokat, amelyek kapcsolatban voltak a bírósági végrehajtással, illetve olyan eljárásokra is sor került, amelyek kifejezetten bírósági végrehajtók ellen benyújtott panaszok alapján indultak.

A lakáshitelek törlesztési feltételeinek egyoldalú megváltoztatása miatt indult vizsgálat

Az első nagyobb jelentőségű ügyben (OBH 9019/1996.) több mint száz panaszos sérelmezte, hogy az eredeti szerződés megkötése óta egyoldalúan megváltozott fizetési és kamatfeltételek miatt nem képes fizetni az OTP-vel, illetve a Takarékszövetkezettel kötött lakáshitelek törlesztő részleteit, emiatt sorozatos ingatlan-végrehajtások során lakásukat, házukat olyan rendkívül alacsony áron árverezik el, hogy emiatt könnyen hajléktalanná válhatnak. A jelentés megállapította: " A Vht. jelenlegi rendszere 'társadalmi többletköltséget' okoz azáltal, hogy a korábbi társadalompolitikai célokból támogatott finanszírozási konstrukciókkal épített, vásárolt lakásokat a végrehajtás során 'kiemeli' a támogatni kívánt körből és üzleti alapon, valóságos piaci feltételek nélkül juttatja a vevőnek. Ennek során jelentős összeget veszít a korábban támogatni kívánt tulajdonos egyfelől, másfelől pedig az adófizető, mert az általa fizetett adóból nyújtott preferenciákat az a vásárló élvezi, akit sem régen, sem most nem kíván senki támogatni. Az egyedüli nyertes az árverési vevő. A hitelező bank pusztán a követeléséhez, vagy annak a töredékéhez jut hozzá." Mindez az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való jogot sértette. Az akkor hatályos végrehajtási szabályok alkalmazása ugyanis az adósok tulajdonjogának védelmére nem biztosított megfelelő garanciákat. A biztos álláspontja szerint e lakóingatlanokra vonatkozóan speciális végrehajtási szabályokra lett volna szükség, mégpedig olyanokra, amelyek nem tették volna lehetővé az ingatlan forgalmi értékénél lényegesen alacsonyabb áron történő árverési értékesítését. Ráadásul a volt tulajdonosok árverést követő jogállása sem volt közvetlenül szabályozva, az pedig az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság elvét sértette, és így alkotmányos visszásságot okozott.

A biztos felkérte a miniszterelnököt: az új kormánykoncepció alapján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a visszásság jövőbeni elkerülése végett a Vht. ingatlan-végrehajtásra vonatkozó részei módosításra, illetve kiegészítésre kerüljenek.

Egy 2003-ban végzett vizsgálata során megállapította az ombudsman, hogy az előző bekezdésben ismertetett jelentés kiadását követően megszületett ugyan a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságenyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szóló 96/1998. (V.13.) Korm. rendelet, de az a tapasztalatok szerint nem oldotta meg az eladósodott családok problémáját, és továbbra is számos panasznak szolgáltak alapjául a bírósági végrehajtás könnyen kijátszható szabályai. (OBH 1891/2003.) A kormány elfogadta az országgyűlési biztos alkotmányos visszásságot megállapító ajánlását, és megkezdte a Vht. módosításának előkészítését is, de annak megvalósulására csak a 2000. évi CXXXVI. törvény 2001. szeptember 1-jei hatályba lépésével került sor. Az adósok széles körén belül speciálisnak tekinthető azoknak a helyzete, akik úgy veszítették el az ingatlanukat, hogy annak az ingatlannak az árverési vételára, amelyre a hitelt felvették, nem volt elegendő a hiteltartozás törlesztéséhez, de a lakás esetleg hetekkel, hónapokkal később, a szabadpiaci forgalomban az árverési vételár többszöröséért kelt el. Ezen állampolgárok jelentős része a hitel felvételekor kezes állítására is kényszerült. A bankok a követelések érvényesítése érdekében mind az adósokkal, mind a kezesekkel szemben megindították a végrehajtási eljárást, és azokban az esetekben, ahol az egyéb végrehajtási cselekmények önmagukban nem vezettek eredményre, ingatlan-végrehajtást is kezdeményeztek.

Az adósok és a kezesek jelenlegi támogatási formák mellett - saját tulajdon hiányában - semmiféle állami vagy önkormányzati támogatást nem igényelhetnek, ezen felül a kezeseknek esélyük sincs arra, hogy az adósságot rendezzék.

Az ingatlan-végrehajtásra vonatkozó hatályos szabályokra és jogalkalmazói gyakorlatra visszavezethető visszásságok   

Az ingatlan-végrehajtásra vonatkozó hatályos szabályok továbbra is problémákat vetnek fel. Egyrészt sok esetben az illetékes önkormányzat által eleve alacsony értékre kiállított adó- és értékbizonyítvány alapján a végrehajtók által megállapított becsérték az ingatlan tényleges forgalmi értéke alatt van. Ilyenkor csak a bírósághoz lehet fordulni végrehajtási kifogással, amely végzésében dönt (szakértő szakvéleménye alapján) az ingatlan becsértékéről. Mindez azonban további költségeket generál.

A ingatlan-végrehajtás folyamán - háromszori sikertelen árverést követően - a Vht. 160. §-a alapján továbbra is lehetőség van lakóingatlan esetében arra, hogy a becsérték felére szállítsák le a kikiáltási árat, sikertelen árverés esetén pedig ezen az értéken lehet átvenni az ingatlant. E szabályozás értelme abban a korábban említett elvben keresendő, mely szerint egyensúlyt kell tartani a hitelező (végrehajtást kérő) és az adós érdekei, illetve jogai között. A jogalkotó felelőssége, hogy ezt milyen módon teszi, milyen arányokat tart. A pontosabb, egyértelmű és átlátható szabályozás azonban elengedhetetlen. Ugyanakkor az országgyűlési biztos OBH 1600/2008. számú jelentésében javasolta a Vht. módosítását abból a célból, hogy lakóingatlan esetében egyáltalán ne lehessen a becsérték felének megfelelő értékre leszállítani a kikiáltási árat, ilyen értéken ne legyen lehetőség a lakóingatlan megszerzésére.

A Vht. 7. §-a szerinti fokozatosság és arányosság nagyfontosságú alapelvének a Vht. szabályaiba "kódolt" csorbulását állapította meg az ombudsman egy hivatalból indult vizsgálat során. (OBH 4027/2006.) A Vht. szabályai azt eredményezték ugyanis, hogy a zálogjoggal biztosított követeléstől (jogosultságtól) eltérő alapjogból származó akár egészen csekély összegű tartozás végrehajtása is az adós tulajdonában álló ingatlan árverési értékesítéséhez vezethetett.

Amennyiben az adós tulajdonában álló ingatlanra az ingatlan-nyilvántartásban jelzálogot jegyeztek be (pl. bankkal költött kölcsönszerződés miatt), s valamilyen kisebb összeg (pl. 1-2 havi közüzemi számla) miatt ellene végrehajtás indult, a Vht. alapján a zálogjogosult is bekapcsolódhat az eljárásba. A zálogjogosult végrehajtó általi értékesítésére és bekapcsolódására már a végrehajtási jog bejegyzésekor (lefoglalás) sor került, tehát lényegében a végrehajtási eljárás elején. A végrehajtási jog bejegyzésekor értesítette ugyanis a végrehajtó a zálogjogosultat a bekapcsolódási lehetőségéről. Ezt követően a zálogjogosult nyolc munkanapon belül előterjesztett kérelmére a végrehajtást foganatosító bíróság a soron kívül meghozott végzésével megállapította a zálogjogosult kielégítési jogának megnyíltát, és engedélyezte, hogy a végrehajtási eljárásba bekapcsolódjék, ha a zálogjoggal biztosított követelés jogalapja és összegszerűsége vitatott. [Vht. 114/A. § (1) bek.]

A mennyiben a bíróság engedélyezte a zálogjogosult bekapcsolódását, akkor a Vht. 114/A. §-ának (10) bekezdése alapján a bekapcsolódó zálogjogosultra a végrehajtást kérőre irányadó szabályokat kell alkalmazni. A zálogjogosult ilyen esetben végrehajtást kérőként szerepel a továbbiakban a végrehajtási eljárásban, így a zálogjoggal biztosított követelés is esedékessé válik, az "új" végrehajtást kérő (zálogjogosult) jogszerűen követelheti a felé fennálló, eredetileg zálogjoggal biztosított követelést, a zálogjog bevonását, a zálogtárgy (ingatlan) értékesítését.

A zálogjogosult bekapcsolódása az ingatlan lefoglalásakor ( a végrehajtási jog bejegyzésekor) felesleges, hiszen az ingatlan, mint a zálogjog tárgya, nincs még "veszélyben", a bekapcsolódás viszont költséget generál, akkor is, ha az alapvégrehajtás végül megszűnik. A zálogjog kielégítési alapja, az ingatlan csak akkor van veszélyben, ha már árverési értékesítésre kerül sor, így elég, ha ekkor kapcsolódik be a zálogjogosult, ez érdemi késedelmet, érdeksérelmet senkinek nem okoz, ugyanakkor elkerülhető a végrehajtási eljárások felesleges szaporítása, a költségek növelése is.

A jelentés szerint az ingatlan becsértékének megállapításakor, a becsértékkel együtt kaphatná meg az értékesítést a bekapcsolódás lehetőségéről a zálogjogosult, aki nyolc munkanap alatt dönthetne arról, hogy bekapcsolódás iránti kérelmet terjeszt-e elő, a kérelemről a bíróság soron kívül dönthetne, azaz a szabályozás ez utóbbiak tekintetében változatlan maradhatna. Az ombudsman ebben az ügyben kikérte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara véleményét is, amely a felvetéssel és az ajánlással egyetértett.

Több levélváltást követően végül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium javaslatára az Országgyűlés elfogadta a Vht. és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXXIX. törvényt. Ennek keretében az ombudsmani ajánlás, mely a zálogjogosult bekapcsolódására vonatkozó szabályok módosítására irányult, szintén beépítésre került a törvénybe. Így nem az alapeljárás kezdetén, hanem csak akkor kerülhet sor a zálogjogosult bekapcsolódására, ha az ügyben folyó végrehajtás már eljut addig, hogy a becsérték közlésével megkezdődik az ingatlan árverési értékesítése. Ez remélhetőleg elősegíti annak megakadályozását, hogy más, kisebb összegű tartozás miatt a lakáshitel behajtására is szükségszerűen sor kerüljön.

Az azonnali beszedési megbízás szabályozására visszavezethető alkotmányos visszásság

Több panaszos fordult a biztoshoz, akik sérelmezték, az adóhatóság, az illetékhivatal, illetve az önkormányzati adóhatóság által alkalmazott azon gyakorlatot, hogy lakossági folyószámlájukról - ideértve a közös tulajdonú, illetve a közös rendelkezésű számlákat is - azonnali beszedési megbízással hajtják végre az állammal szemben fennálló fizetési kötelezettségüket, de arról előzetesen semmilyen értesítést nem kapnak. (OBH 4325/2004.) Esetenként olyan pénzösszegeket is (pl. gyermektartásdíjat) végrehajtás alá vonnak, amelyek a törvény erejénél fogva mentesek a végrehajtás alól.

Az országgyűlési biztos több alkotmányos alapjog sérelmének közvetlen veszélyét állapította meg, amely az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) és a Vht. fölösleges, nem egyértelmű rendelkezésére, valamint hiányosságára vezethető vissza, és a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében a következőket javasolta a jogalkotóknak:

ˇ  állapítsa meg a Vht.-ban azokat a garanciális szabályokat, melyek biztosítják, hogy a végrehajtási eljárás során az adósok közötti hátrányos megkülönböztetés nélkül valóban mentesek legyenek a végrehajtás alól azok az összegek, amelyeket ilyenként határoz meg a törvény,

ˇ  az Art. és Vht. módosításával, illetve kiegészítésével a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás során is biztosítsa a jogorvoslat érdemi lehetőségét,

ˇ  a Vht. módosításával, illetve kiegészítésével biztosítsa a nem adós számlatulajdonos tulajdonhoz való jogát,

ˇ  a Vht. kiegészítésével pontosítsa az adósok bankszámlája ellen adóhatóságok által benyújtott azonnali beszedési megbízásokkal kapcsolatos szabályokat, így segítve elő a gyakorlat egységesítését.

ˇ Továbbá az országgyűlési biztos a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban:MNB) elnökének azt az ajánlást tette, hogy a pénz- és elszámolás-forgalom, valamint a pénzfeldolgozás szabályairól szóló 9/2001. (MK 147.) MNB rendelkezés azonnali beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó előírásait egészítse ki a Vht. értelmében végrehajtás alól mentes összeg számítási módjának meghatározásával.

ˇ Az MNB nem zárkózott el a felvetett változtatásoktól, és kibocsátotta a 21/2006. (XI. 24.) MNB rendeletet az előző bekezdésben említett rendelkezés helyett. Ezzel ugyan az ajánlás teljesült, de a jogalkalmazás gyakorlata azt mutatja, hogy ez az MNB rendelet sem oldotta meg teljes mértékben az említett problémákat. Összességében: a biztos által szükségesnek tartott jogszabály-módosításokra - kivéve az MNB jogi aktusának módosítását, amelynek azonban felülvizsgálata szükséges - még nem került sor, így indokolt utóvizsgálatot végezni ezeknek a kérdéseknek a vonatkozásában.

A bírósági végrehajtás rendszere az ombudsmani gyakorlat tükrében

Az ismertetett esetek alapján és a téma szempontjából a következő dimenzióit különböztethetjük meg a vizsgált területnek:

a)      a bírósági végrehajtás szervezeti rendszere

b)      az azonnali beszedési megbízás jogi szabályozására visszavezethető visszásságok, melyek az ingatlan elvesztését is megkönnyítik

c)      kifejezetten az ingatlan-végrehajtáshoz kapcsolódó szabályozási problémák.

Ad a)

A bírósági végrehajtás jelenlegi rendszere 1994-ben jött létre. A koncepció lényege az volt, hogy az önálló bírósági végrehajtók, akik a követelések túlnyomó részét hajtják be, quasi önálló "vállalkozásként" működjenek, az ügyvédekhez, ügyvédi irodákhoz hasonló formában. A jogalkotó célja egyértelműen a hatékonyság növelése volt, hiszen úgy vélte, hogy a végrehajtási jutalék, a nagy önállóság elősegíti az eredményesen befejeződő végrehajtások számának növekedését. Az elképzelés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a szabályozást több alkalommal módosítani kellett (Kormos, 2001). A korábban idézett ombudsmani vizsgálatok is számos hibára mutattak rá. A jogalkotónak újra át kell tekintenie a bírósági végrehajtás rendszerét, és megfontolnia, hogy - a szorosabb jellegű fegyelmi és szakmai felügyeletet biztosító igazságügyi szolgálati viszony miatt - nem lenne-e célszerűbb, ha az önálló bírósági végrehajtók újra a bíróság igazságügyi alkalmazottjaiként látnák el feladataikat.

Ugyancsak érdemes fontolóra venni a magáncsőd intézményének magyarországi bevezetését, mely jogintézmény már több országban létezik, és megfelelő kialakítása esetén hozzáárulhat az eladósodott családok helyzetének rendezéséhez vagy legalább könnyítéséhez.

Ad b)

Az inkasszó jelenleg is hatályos jogi szabályozása visszásságokat okoz, és jól látható, hogy megkönnyíti a bankszámlán rendelkezésre álló összeg gyors elvesztését, beleértve sok esetben a Vht. alapján egyébként a végrehajtás alól mentesülő összegeket is. Mindez a Vht. 7. §-ában megfogalmazott fokozatosság és arányosság elvének figyelembevételével is rövid időn belül ingatlanárveréshez vezethet, azaz megkönnyíti a lakóingatlan elvesztését. Az országgyűlési biztos jelentésében javasolt jogszabály-módosítások tehát mindenképpen fontosak a hajléktalanná válás megelőzése szempontjából is.

Ad c)

A lakóingatlan árverés alá vonását könnyíti meg a zálogjogosult bekapcsolódására vonatkozószabályozás, amelynek módosítása szintén indokolt. A bonyolult jogi helyzet újabb ismertetése helyett itt arra utalok, hogy a lakóingatlan hitelre történő vásárlása a magyar társadalomban jelentősen elterjedt, a gazdasági körülmények kényszere miatt a lakáshoz jutás a társadalom nagy része számára csak így lehetséges. Emiatt számos lakóingatlant terhel jelzálogjog, ezeknek a lakóingatlanoknak a tulajdonosai potenciálisan mind érintettjei és elszenvedői lehetnek egy esetleges csekély összeg miatt indult végrehajtási eljárásnak, mely átalakul a teljes lakáshitel behajtására folyó eljárássá. Ez a lakóingatlan elvesztésének és hajléktalanná válásnak a közeli lehetőségét idézi fel.  Remélhetőleg a Vht. ombudsmani ajánlásnak megfelelő módosítása a 2008. évi XXXIX. törvénnyel kiküszöböli az ismertetett visszásságokat. Legközvetlenebbül az ingatlanárverés érinti témánkat, hiszen nagyon sok esetben ez tulajdonképpen a hajléktalanná válást megelőző "utolsó pillanat". A becsértékkel kapcsolatos problémákat már igen korán észlelte az ombudsman, erre nézve sor került jogszabály-módosításra, de jelenleg is lehetőség van arra, hogy lakóingatlan feltűnően alacsony áron kerüljön árverezési értékesítésre. Egyrészt a becsérték adó-és értékbizonyítvány alapján történő elsődleges megállapítása nem célszerű, mivel ez számos esetben nem felel meg a valós forgalmi értéknek. Másrészt továbbra is leszállítható az árverési kikiáltási ár a becsérték felére lakóingatlan esetében is. Az országgyűlési biztos éppen ezért javasolta a Vht. olyan módosítását, amely biztosítja, hogy ne legyen lehetőség ilyen értéken (áron) a lakóingatlan megszerzésére bírósági végrehajtási eljárás keretében.

Az elárverezett ingatlanból az adósnak ki kell költöznie, csak szűk körben van lehetőség ennek a kötelezettségnek a bíróság által való elhalasztására. Emberiességi okokból a Vht. módosítását követően 2003. december 26-ától a december 1. napja és március 1. napja közötti időintervallumban nem foganatosítható lakóingatlan kiürítése.

Mindezek az önmagukban helyes szabályok azonban csak késleltetni tudják a hajléktalanná válást, ezért arra kell törekedni, hogy ezt a súlyos élethelyzetet - a lakóingatlan, a lakhely elvesztését - csak a legvégső esetben kelljen elszenvednie az adósnak.

A bírósági végrehajtás legitim célja nem vonható késégbe, de mindenképpen törekednie kell arra a jogalkotónak, hogy megfelelő módon kialakított jogi szabályozást hozzon létre. Az Alkotmánybíróság szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is [ 9/1992 (I.30.) AB határozat].

Mindehhez kapcsolódik az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége, mely alapján az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Az államnak ez a kötelezettsége nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell az alapvető jogok megsértésétől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Ez a szükséges jogszabályi és szervezeti feltételek kialakítását is jelenti [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, 32/2003. (VI.4.) AB határozat].

Így tehát a jogalkotó feladata a megfelelő jogi szabályozás kialakítása, amely az alkotmányosság követelményének is megfelel. A bírósági végrehajtással összefüggésben lefolytatott ombudsmani vizsgálatok több esetben kimutatták, hogy a hatályos jogi szabályozás alapvető jogokkal összefüggő visszásságot, illetve annak veszélyét okozza. Ezek a szabályozási anomáliák közvetve vagy közvetlenül a hajléktalanná válást könnyítik meg.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az emberi méltóság sérelmének megelőzését kiemelten fontosnak tartva, áttekintette a hajléktalanná válás előidőzítésében közreható okokat, így a bírósági végrehajtás szabályozásának rendszerét is. Ennek eredményeképpen összességében megállapítható, hogy a sorozatosan feltárt visszásságok elősegítik a hajléktalanná válást, amely sok esetben a bírósági végrehajtási rendszer funkcióinak látens eredményeként következik be. Ennek megelőzése érdekében szükséges az ombudsman jogszabály-módosítási, jogalkotási ajánlásainak teljesítése a címzettek által, ahogy a bírósági végrehajtási rendszer felülvizsgálatát fontolóra kell vennie a jogalkotónak, figyelembe véve az országgyűlési biztos által megfogalmazott szakmai véleményt.

 

/Megjelent a Kapocs című folyóirat 2008. augusztusi számában (VII. évfolyam 4. szám). A cikket a szerző szíves hozzájárulásával közöljük./

 

 

 

  

 




Vissza az előző oldalra >